A A A

Napelemes sajtószemle

A gázfogyasztás visszaesett, a tározók csordultig vannak, akkor sem lesz baj a télen, ha egyáltalán nem jön orosz gáz Bulgárián keresztül.

Elolvasom

Akadozó áramellátás helyett stabil szolgáltatásra számíthatnak egy tajvani faluban annak köszönhetően, hogy hasznosították számukra a régi akkumulátorokat.

Elolvasom

Míg világszerte nagyjából egy százalékkal nőtt, Európában csaknem négy százalékkal csökkent az elsődleges energiafelhasználás az Energy Institute KPMG-vel készített, Statistical Review of World Energy kutatása szerint. A tanulmány azt mutatja, hogy kontinensünkön ugyan nem nőtt a szénfelhasználás, a világ azonban 2022-ben többet égetett el a legszennyezőbb fosszilis energiahordozóból, mint eddig bármelyik évben.

Elolvasom

Az extrém időjárási események, hőség és természeti katasztrófák rávilágítanak a fenntarthatóság és az innováció jelentőségére. Szerencsére egyre több ember és vállalat ismeri fel ezt, és kezd el változtatni ennek megfelelően. De azt gondoltad volna, hogy az egyik megoldást a problémára a napenergia kihasználása jelentheti?

Elolvasom

Januártól 62 milliárd forintos pályázat indul ipari áramtároló berendezések létesítésére, vissza nem térítendő támogatással és bevételkompenzációval – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára csütörtökön az energetikai fórumsorozat komáromi rendezvényén. Czepek Gábor elmondta, a pályázat segítségével a tervek szerint 2026 nyarára húszszorosára, 400 megawattra nőhet a ma meglévő 20 megawattos áramtároló-kapacitás. Az államtitkár kiemelte, kulcsfontosságú, hogy Magyarország mielőbb képes legyen nagy mennyiségben tárolni a zöldenergiát. A villamos-energetikai rendszer legfontosabb eleme az áram tárolása, ezért van kiemelt szerepe az ebben térségben megvalósuló akkumulátorgyártói kapacitásnak. A kormány az energia tárolás elterjedését segíti azzal, hogy 62 milliárd forintos pályázatot hirdet vállalkozók számára erre a célra.

Elolvasom

Komplexen kell megtervezni mind lakossági, mind ipari felhasználói, mind országos szinten az energiaellátást, mert számos olyan energiabeszerzési és kereskedelmi kérdés felmerül, ami alapvetően befolyásolja a naperőművi projektek megtérülését – hangsúlyozta Tótth András és Fehér Róbert, a 8G Energy Holding Zrt. igazgatóságának két tagja a Portfolio-nak adott páros interjúban. A beszélgetés során szóba került a negatív áramárak és a hosszú távú áramvásárlási szerződések kérdése, továbbá a naperőművek kibervédelmének és az új szélerőművi kapacitások kiépítésének fontossága is. Azt is körbejártuk, hogy a megújuló energia hatékony elosztásának irányai, így az energiatárolás, az energiaközösségek és az aggregátorok hogyan segíthetik az előrelépést az ipari és a lakossági szegmens közötti határterületen. A lakossági naperőműveknél úgy látják a szakértők: nagy még a potenciál az eddigi felfutás után is, amelyet alapos szabályozói és pályázati átgondolás mentén jól ki is lehet majd használni.

Elolvasom

A kormány célja, hogy 2030-ra megduplázódjon a külföldi működőtőke, az FDI állománya, ami jelenleg 100 milliárd eurót (mintegy 37 850 milliárd forint) tesz ki – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden Győrben az Audi Hungaria Zrt.-nél, az új generációs elektromos motorok sorozatgyártásának elindításakor.

Elolvasom

2030-ig meg kell háromszorozni a megújuló energiatermelési kapacitásokat annak érdekében, hogy megelőzzük a 1,5 fokot meghaladó globális felmelegedést.

Elolvasom

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek