A A A

Napelemes sajtószemle

Példátlan folyamatok zajlanak az uniós áramtermelési szektorban egy ma nyilvánosságra hozott jelentés szerint, így például több áramot termeltek tavaly az EU-ban a szélerőművek, mint a gázerőművek. Közben rohamosan terjednek a naperőművek is, és így először ugrott 40% fölé a megújulók részaránya az áramtermelési mixben, amely mellett minden idők legalacsonyabb arányára, egyharmad alá esett a fosszilis alapú áramtermelés. Ebbe a képbe illeszkedik be az, hogy Görögország után (18,83%) Magyarországon nőtt a második legmagasabb arányúra, 18,16%-ra a napalapú áramtermelés aránya az egész EU-ban.

Elolvasom

Volt egy napelempályázat 2021-ben, aminek a lakossági pályázók, a kivitelezők és a pályázatot felügyelő szervezet (az ÉMI) voltak a résztvevői. Ám hiába került fel a napelem a tetőre, a végső elszámolást nem fogadta el a szerv, mert a kivitelezői dokumentumok számára nem feletek meg. Ahelyett, hogy ezt egymás között  bokszolná le a kivitelező és az állami szerv, a pályázótól követelnek rövid határidőkkel hiánypótlást. Ha pedig a kivitelező nem jó papírt küld, megint a pályázót vegzálják – még rövidebb határidővel. Csakhogy a hiányzó dokumentumot ő biztosan nem tudja kiállítani.

Elolvasom

Mit jelent a háztartási napelemeknél a szaldós helyett január 1-jétől életbe lépett bruttós elszámolás? Milyen feltételekkel lehet mostantól magánszemélyeknek napelemet üzemeltetni, mire kell odafigyelni, hogy az megérje? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Elolvasom

Az elmúlt években több száz – 5 és 100 megawatt közötti kapacitású – naperőmű épült Magyarországon összesen mintegy 2 gigawatt kapacitással, és további 1 gigawattnyi kapacitás van „ready to built” állapotban, azaz engedélyek, tervek és földterület birtokában, kivitelezés előtt értékesíthető állapotban. E kapacitások egy része eleve befektetési céllal készült, mások – megfelelő árazás esetén – könnyen eladó sorba kerülhetnek, így naperőműből van kínálat a piacon.

Elolvasom

A napelemgyártók vészjelzést küldtek az Európai Bizottságnak azt állítotva, hogy azonnali mentőcsomag nélkül heteken belül leállhat az EU termelésének közel fele. Andy Bounds és Alice Hancock beszámolója szerint a közel 80 tagot képviselő Európai Napelemgyártó Tanács (ESMC) levelet küldött a Bizottságnak, amelyben felvázolta az iparág kritikus helyzetét. Bár sorra dőlnek a rekordok a paneltelepítéseknél, az olcsó kínai termékek tarolják le a piacot.

Elolvasom

A NASA lát lehetőséget a szolár-meghajtású repülőben, ami a Napból nyert energiával 16 ezer kilométert is repülne évente a vörös bolygó körül.

Elolvasom

A zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző lakossági pályázatra beérkezett előregisztrációs kérelmek száma február 1-jén délelőtt meghaladta a 25 ezret - közölte az Energiaügyi Minisztérium.

Elolvasom

„Az európai és magyarországi gáztárolók még mindig magas töltöttségének köszönhetően erre a télre ellátásbiztonsági kockázat nem látható” – emelte ki az Energiaügyi Minisztérium Facebook-oldala annak kapcsán, hogy pénteken idén először ült össze az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs.

Elolvasom

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek