A A A

Napelemes sajtószemle

Az Apple által telepített napelemes kapacitás toronymagasan meghaladja a többi amerikai piaci szereplő adaptációs szintjét. A társaság saját infrastruktúrája tavaly már több mint 393 megawattnyi napenergia-termelést tett lehetővé éves szinten.

BITPORT

Nagyon meglepő tanulmányt publikált BNP Paribas. A szél- és a naperőművek hétszer több energiát képesek előállítani egységnyi tőkebefektetéssel a közlekedés számára, mint ami a benzin égetéséből kinyerhető a jelenlegi olajárfolyamok mellett. - írja a Bloomberg

Portfolio

A napenergia megújuló energiaforrás, egy napelemes rendszer nem bocsát ki káros anyagokat, vagyis környezetvédelmi szempontból összehasonlíthatatlanabbul előnyösebb megoldás, mint a hálózati áram fogyasztása. Ez pedig manapság egyre többet számít. De annak is tudunk jó okot mondani, aki a költségeit szeretné csökkenteni vagy átcsoportosítani.

HAON

A tetőn elhelyezett napelemekkel szerelt hibrid Sonata-változat forgalmazását kezdte meg a Hyundai. A dél-koreai autógyártó szerint, ha egy nap hat órán keresztül éri napsugárzás – akár parkolva, akár menet közben –, akkor akár 60 százalékra is fel tud töltődni az akkumulátor, egy év alatt pedig 1300 kilométer megtételére elegendő energia származhat a napsütésből.

G7

A Videoton méretéhez képest csekély értékű beruházásról van szó, ugyanakkor fontos a technológia bevezetése - mondta az MTI szerint Sinkó Ottó társ-vezérigazgató a naperőmű keddi bejárásán. Egy kísérleti projektről van szó, amely jól mutatja a cégcsoport elkötelezettségét a megújuló energiák irányába.

Napi.hu

 

Bővítik magyarországi jelenlétüket a cseh napenergiacégek, annak ellenére, hogy szakértők arra figyelmeztetnek, megváltozhat a szabályozási környezet, ami felboríthatja üzleti számításaikat.

Napi.hu

Érdekes és hasznos ötletet melegített újra a Xiami, a jelek szerint komolyan fontolóra vette egy beépített napelemekkel tölthető akkumulátorú okostelefon elkészítését. A Let's Go Digitalbeszámolója szerint a cég nemrég leadott egy dizájnszabadalmat a Szellemi Tulajdon Világszervezeténél, a mellékelt illusztráció alapján készült a lenti render, a napelem az okostelefon hátlapjának körülbelül a háromnegyedét borítja.

ORIGO

Egy müncheni startup, a Sono Motors egy vadonatúj villanyautót tervez piacra dobni. A vállalat munkatársai a közelmúltban elkészült első prototípusokkal már többször is átszelték Európát, és a Svédországban gyártandó Sono Sionra eddig már több mint 10 ezer előrendelés érkezett.

HVG

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel a MANAP hírleveleire

* indicates required
Felhasználási feltételek

A MANAP a MailChimp szolgáltatását használja.