A A A

Napelemes sajtószemle

Több volt a nulla vagy negatív áramáras óra idén augusztus végéig, mint tavaly egész évben.

Elolvasom

Az Ember Energy globális energiapiaci agytröszt idei jelentésének a napenergiával foglalkozó fejezetében kiemeli, hogy a hazai napelemek az országos energiatermelés 25 százalékát adták 2024-ben, amivel Magyarország világelsőnek számít. Az egy főre jutó megtermelt napenergia mennyisége a jelentés szerint itthon 971 kWh/év volt, ez a világon a hetedik legmagasabb, miközben a világátlag ennek kevesebb mint a harmada, 261 kWh/év.

Elolvasom

Augusztus végéig több volt a nulla vagy negatív áramáras óra, mint tavaly egész évben - közölte az Energiaügyi Minisztérium. Bár ez új rekord, a trend lassulni látszik, ráadásul egyre több villamosenergia-tároló csatlakozik a hálózatra, hogy megfékezze a villamosenergia-árak kilengéseit - legutóbb például az E.ON helyezte üzembe soroksári tárolóját.

Elolvasom

A magyar energiabiztonság problémáját már a 70-es években észrevették az ország vezetői, értsd a teljes kiszolgáltatottság Moszkva felé a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Ennek részbeni orvoslására 1974-ben aláírták az Adria-kőolajvezeték Egyezményt. Az évi 10 millió tonna kapacitású vezeték 1978-ra épült meg. Most az energiabiztonság kérdése ismét égetővé vált a Barátság-kőolajvezeték többszöri leállása miatt.

Elolvasom

A magyarok tapasztalata, hogy egyre olcsóbb beszerezni a technológiát, de ne gondoljuk, hogy ez egyirányú utca. A napelemek piaca a meghatározó Kínában válságban van, egyesek szerint ez már maga az összeomlás, és az árak attól függnek, mit fog tenni a pekingi kormány. Valakik biztosan kénytelenek lesznek feladni.

Elolvasom

A fenntartható finanszírozási eszközök iránti kereslet világszerte gyorsul, és ma már a megújuló energiába fektetett beruházások jelentik a globális tőkepiaci növekedés egyik legfontosabb motorját. A tiszta energiaforrásokra fordított tőke 2025-ben a becslések szerint kétharmadát adja a teljes energiaszektorra irányuló befektetéseknek, ezzel egyidejűleg a napenergia-projektekre és az energiatárolási rendszerekre egyre nagyobb figyelem jut. A Trustify elnök-vezérigazgatója szerint ez annak is köszönhető, hogy a befektetők egyre inkább felismerik: a zöld átállás nem csupán környezeti szükségszerűség, hanem komoly gazdasági lehetőség is.

Elolvasom

A legújabb, 2025-ös féléves statisztikák alapján Kína továbbra is jelenetős mértékben támaszkodik a szénalapú energiatermelésre. Bár a teljes termelési profilban rekord alacsony szintre esett vissza a fosszilis energiahordozó aránya, mégis a folyamatok azt jelzik, hogy továbbra is jelentős szereplő marad - írja a S&P Global.

Elolvasom

Technikailag nincs akadálya annak, hogy az évszázad közepére az űrben termelt napenergia fedezze az európai megújuló energiatermelés 80 százalékát a londoni King's College modellszámításai szerint. A NASA mérnökei által kifejlesztett napenergiatermelő műholdak segítségével ráadásul a számítások szerint 15 százalékkal lehetne csökkenteni a kontinens energiaköltségeit. Persze, ehhez az kellene, hogy záros határidőn belül elkezdődjön ezen űrbéli naperőművek kiépítése, amit főként jelentős beruházási költségeik hátráltatnak.

Elolvasom

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek