A A A

Napelemes sajtószemle

Az építészet a legalkalmasabb eszköz az épített környezet befolyásolására, a természet védelme érdekében pedig környezettudatos épületek tervezésére van szükség, amelyeknél természetes anyagokat használnak fel, és az építőanyagokat minél közelebbi helyekről próbálják beszerezni – mondta Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) elnöke a hétfői építészet világnapja alkalmából a távirati irodának.

Magyar idők

Minden eddiginél kedvezőbbek a nulla százalékos lakossági energiahatékonysági és megújuló energiás hitel feltételei a tegnapi módosítással és az igénylők körét érdemben szélesíti, hogy immár a friss használatba vételi engedéllyel rendelkező ingatlanok tulajdonosai is kérhetik a pénzt. Ők például a korábban be nem tervezett napelemet már ebből finanszírozhatják, hogy az új ingatlan rezsije még alacsonyabb lehessen. Az is lényeges a hitel kapcsán, hogy az energetikai szakértő költségének elszámolásához a szerződés helyett elegendő lesz a számla benyújtása is. 

Portfolio

Október 4-től kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe az ügyfelek a Lakossági Energiahatékonysági Program nyújtotta, nulla százalékos hitelt. Egyes változtatások kifejezetten a társasházak, lakásszövetkezetek számára teszik még elérhetőbbé a hitelt.

Piac és Profit

A Párizsi Klímaegyezmény értelmében az európai országoknak 2020-ra el kellene érniük a kitűzött céljaikat az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, köztük van a megújuló energiaforrások alkalmazása is.

Euronews

 

Six men have been jailed for more than 30 years after swindling 1,500 vulnerable customers out of millions of pounds through a home solar power panel scam.

Telegraph

Solar energy-produced electricity is poised to grow exponentially as solar panels get cheaper to install, more efficient batteries are developed to store the sun's energy and investors pour more money into an increasingly reliable energy source.

Chron.com

New York (CNN Business)BP will soon own the UK's largest electric vehicle charging company. In France, oil giant Total already controls one of America's largest solar panel makers. Even the state oil company of oil-rich Norway is launching floating wind farms.

CNN Business

A research group from Chalmers University of Technology, Sweden, has made great, rapid strides towards the development of a specially designed molecule which can store solar energy for later use. These advances have been presented in four scientific articles this year, with the most recent being published in the highly ranked journal Energy and Environmental Science.

Solar Daily

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek