A A A

Napelemes sajtószemle

Új árampiaci jövőkép felvázolásán dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium - mondta el Kaderják Péter, az ITM energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjújában. Az energiastratégia új változata a jövő nyár végére, az energetika és a klímapolitika közös cselekvési terve pedig 2019 végére áll össze. 

Portfolio

 

Hatályát veszti a magyarországi földművesek napelemes fejlesztéseiről szóló tavaly december 29-i kormányhatározat – derül ki a kabinet december 18-i, egymondatos intézkedéséből. Az elsősorban Lázár János egykori kancelláriaminiszterhez kötődő kezdeményezés támogatta földművesek és mezőgazdasági cégek legalább 600 darab, összesen 300 – egyenként tehát fél-fél -megawattos (MW) napelemtelep telepítésének ötletét.

Népszava

Megszületett a politikai alku az Európai Parlament és az Európai Tanács között az ún. Tiszta Energia Csomag minden eleméről, azaz a villamos energia piac újraszabályozásáról szóló irányelvről és rendeletről és ennek értelmében legalább 2025-ig fenntarthatják a tagállamok az árszabályozást elsősorban, de nem kizárólag a védett háztartási fogyasztók számára. 

Portfolio

Ha ezt a bankok hirdetnék betéti kamatok formájában, alighanem igazi, pozitív értelemben vett „bank run” bontakozna ki a mai hozamsivár világban. A jó hír az, hogy az említett hozamszint, ha nem is a sarki bankfiókban, de pár méterrel a fejünk felett elérhető. Ehhez nem kell más „csak” egy-két millió forint, kedvező lokáció/tetőtípus, néhány négyzetméternyi napelempanel és változatlan szabályozás.

Index

Eladta 16 megawattos visontai naperőművét, továbbá bükkábrányi rekultivált bányaterületét az Opus közvetett tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. (MERT). Az értékesítésekkel a vállalat menedzsmentjének célja, hogy végrehajtsa azt a szeptemberi közgyűlésén elfogadott, 2030-ig szóló stratégiát, melynek fő eleme, hogy a Mátrai Erőmű az elkövetkező években felkészüljön a megújuló energiaforrásokon alapuló működésre.

Portfolio

Naperőművek épülnek Kecskeméten. A megújuló energia a városban 1000, a térségben 5000 háztartást láthat el árammal. Országszerte 110 naperőművet épít uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft.

KECSKEMÉTI LAPOK

Az innováción alapuló gazdasági növekedés és ösztönzők sora segíti a klímacélok elérését, hangsúlyozta Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár a szerdai Világgazdaságnak adott interjújában.

SONLINE

Néhány hete jelent meg az Éghajlat-változási Kormányközi Testületnek (IPCC), az ENSZ klímával foglalkozó nemzetközi társaságának drámai jelentése. Ebben – többek között – azt állítják, hogy ha folytatódik bolygónk légkörében az átlagos hőmérséklet emelkedése, megállíthatatlanul negatív folyamatok következhetnek be.

Világgazdaság

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek