Napelemes sajtószemle
Konferenciánk a nagysikerű Energy Summit Hungary hagyományait követve 2018 tavaszán ismét megrendezésre kerül.
Rendezvényünk célja az, hogy az energetika szektoron belül átfogó képet adjon az egyes ágazatokról, azokat részletesen elemezve következtetéseket vonjon le a magyar energiapiac jövőjét, kilátásait illetően.
Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása” című (GINOP-4.1.2-18 kódszámú) felhívás.
Magyarország az elmúlt években az egyik legmagasabb GDP-arányos energiaimport-számlát fizette az Unióban. Hazánk energiaimport-függőségének és energiaintenzitásának csökkentése, az energiafogyasztás mérséklése az ország stratégiai érdeke. A legnagyobb energia-megtakarítási potenciál pedig az épületekben rejlik. A rendezvény keretében a szervezők és a résztvevők arra keresték válaszokat, hogy melyek azok a gazdasági, pénzügyi, műszaki, jogszabályi, társadalmi (fogyasztói attitűdhöz kötődő) kihívások, amelyekkel a lakállomány korszerűsítésében szembe kell néznünk.
A Központi Okos Mérés Zrt. (KOM) egy központi intelligens hálózati mintaprojektnek köszönhetően csaknem 20 ezer fogyasztó közműóráit méri okosan az északkelet-magyarországi régióban, ez pedig megalapozza az okos hálózati rendszer belföldi kiépítését - mondta Molnár Gábor, a cég vezérigazgatója szerdán Miskolcon sajtótájékoztatón.
Nagyobb, mint Franciaország, és csak a megújulók piacképesek náluk. Az áramfogyasztás 20 százalékát fedezik szélenergiából. Hol is? És melyik napszakban fúj a szél a világ legnagyobb GDP-jét produkáló országában?
Európa 100 milliárd dollárt megtakaríthatott volna magának, ha nem oda telepít naperőművet, ahol nem süt a nap, és oda épít szélerőműparkot, ahol fúj a szél – állapította meg egy korább davosi Világgazdasági Fórumra készült tanulmány. Spanyolországban 65 százalékkal többet süt a nap, mint Németországban (évi 1750 kilowattóra négyzetméterenként az 1050-nel szemben). Ehhez képest Németországban hatszor annyi napelem-kapacitást létesítettek, mint Spanyolországban (33 gigawatt az 5 gigawattal szemben), és a különbség azóta csak nőtt.
Európa 100 milliárd dollárt megtakaríthatott volna magának, ha nem oda telepít naperőművet, ahol nem süt a nap, és oda épít szélerőműparkot, ahol fúj a szél – állapította meg egy korább davosi Világgazdasági Fórumra készült tanulmány.