Napelemes sajtószemle
Közép-Európa egyik legnagyobb, 7 megawatt teljesítményű naperőműve épül meg Pécsett, jelentette be Csizi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Elmondása szerint a 3,5 milliárd forintos beruházás december közepére el is készül, derült ki az MTI tudósításából. Bővebben:
Egyetlen vállalatra szabták azt a most megjelent pályázatot, amelyre hónapok óta várnak és költenek a napelemes cégek. Az állami tulajdonú MVM Hungarowindet eredetileg szélenergia hasznosítására találták ki, naperőművet még soha nem épített. A projekt Pécsett valósulhat meg. Bővebben:
Az utóbbi években ismét új lendületet vett a napenergia-piac, az erős verseny ugyanakkor komoly érdekellentéteket hozott a felszínre a világ legnagyobb napenergiapiaci hatalmak közt: az Egyesült Államok és az Európai Unió dömpingáras értékesítéssel vádolja a kínai cégeket, jelentős büntetővámokkal sújtva a kínai termékeket, melyre Kína a napelemekhez használt legfontosabb alapanyag importjának megsarcolásával reagált, odacsapva a külföldi gyártóknak. Miután azonban decemberben kifutnak az EU-s cégeket védő hatályos intézkedések, így a soron következő hetekben, hónapokban ismét reflektorfénybe kerülhet az EU-Kína konfliktus. Bővebben:
Megháromszorozódhat 2030-ra a nap- és szélenergia együttes jelenleg 10%-os részesedése a világ teljes energiakapacitásából. A fejlődő technológia versenyképesebbé teszi a nap- és szélenergiát az árak tekintetében, mindezt úgy, hogy közben a villamos energia ára hosszútávon egyre kúszik felfelé. A Fidelity Worldwide Investment folyamatosan vizsgálja az megújuló energiák kapcsán adódó befektetési lehetőségeket, fél szemét Kínán tartva. Bővebben:
Olyan súlyú átalakuláson megy át a világ villamosenergia-ipara, hogy szinte teljesen a feje tetejére állítja mindazt, amit az elmúlt évtizedekben e területeken megszoktunk. A változás fő oka a megújuló alapú áramtermelés hódítása – mutatott rá a Világgazdaságnak Georg Schett, a svájci–svéd ABB-csoport innovációért felelős elnökhelyettese. Bővebben:
Energia- és pénzspórolást jelent az ügyfelek számára, nő a megújulók szerepe és az innovatív szolgáltatások is teret kapnak a „smart energy management”-ben. A hazai piac egyértelműen a komplex megoldáscsomagok felé mozdul, ám egyelőre kevés vállalkozás tud minden elvárásnak megfelelni. Miközben a piac szolgáltatói oldala most fedezi fel magának ezt az új megközelítést, addig az ügyféloldalon erre folyamatosan növekszik az igény. A stratégiai szövetségek szerepe a piacon egyre nő, ahol a minőség és megbízhatóság garanciája a szolgáltató személye. A tőkepiaci környezet javulása a szolgáltatók forrásoldali erősítését segítheti. Bővebben:
Teljes otthonok energiaellátását megoldani képes akkumulátorok értékesítését kezdi meg Európában a Panasonic, elsőként Németországban, majd később a többi piacon is. Azt ugyanakkor egyelőre nem döntötte el a japán társaság, hogy pontosan mikor kezdik meg a speciális telepek forgalmazását a kontinensen. A napelemek által termelt energiát tároló akkumulátorok Japánban már kaphatók, és az eddigi tapasztalatok szerint a háztartások energiaszükségletének mintegy 70 százalékát képesek fedezni. Bővebben:
Három ezer kilométer a sivatagon keresztül, átszelve Ausztráliát: ez a World Solar Challenge verseny, melyre a világ legjobb egyetemeiről érkeznek hallgatók saját fejlesztésű és építésű járművekkel. Az októberi versenynek magyar résztvevője is van: a Kecskeméti Főiskola hallgatóiból álló csapat napelemes autóval áll rajthoz. Bővebben: