Napelemes sajtószemle
A földgázfogyasztás az október közepétől április közepéig tartó időszakban az eggyel korábbi fűtési szezonhoz képest 24,5 százalékkal, a felhasznált villamos energia mennyisége 7,5 százalékkal csökkent Magyarországon; gázból ez hozzávetőleg 2 milliárd köbméteres, áramból 1900 gigawattórás megtakarítást jelent - tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön.
Megvétózta az amerikai elnök azt a kongresszusi határozatot, amely a Kínából importált napelemekre vonatkozó vám alkalmazására kötelezné a kormányt.
Most akkor feloldották a napelemstopot? - tette fel a kérdést a Pénzcentrum olvasója, aki szerint a leadott igénylésre pozitív választ adnak a szolgáltatók, és már a mérőóra cseréjéig is el lehet vinni az ügyet. A szakértők szerint a történet nem ilyen egyszerű, a korlátozás még mindig érvényben van, viszont ettől még a rendszereket ki lehet építeni - és ha egyszer feloldják a korlátozást, akkor be is lehet csatlakozni. Épp ezért a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség azt javasolja, hogy aki még bele akar kerülni a szaldós elszámolásba, az gondolkodjon előre, mert erre a tilalom feloldása után csak pár hónapig lesz lehetőség.
A kormány több mint 160 milliárd forinttal támogatja a villamosenergia-hálózat fejlesztését, rugalmasabbá tételét - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Szegeden.
Előre fizetés, hónapról-hónapra változó ár, rövidebb szerződések – teljesen mást kapnak gáz- és áramszolgáltatóiktól a magyar vállalkozások ma, mint akár egy évvel ezelőtt. A piac pillanatok alatt alakult át, és jó esély van rá, hogy már nem is tér vissza a korábbi állapotába. Az energiabeszerzés a perifériáról a stratégiai kérdések közé került a magyar vállalatoknál, és ez a folyamat a jövőben tovább erősödhet.
Kiderült, hogyan oldható fel az ellentmondás, hogy bár ukrán infrastruktúrát érnek orosz támadások, mégis a magyar oldalon volt gond.
Éppen akkor állított akadályokat a kormány a napelemes rendszerek terjedése elé, amikor történelmi magasságokba emelkedett a villamos energia ára. Ebben a helyzetben jelentősen megnőtt az áramimport, miközben csökkent a hazai termelés, és ez rendkívüli pluszkiadást okoz az egyébként is gondban lévő költségvetésnek. Bár a napelemstopot elvileg az idén feloldják, a napenergia-ágazatban továbbra is óriási a bizonytalanság, már több ezer munkavállalót elbocsátottak.
Ősztől, azaz a betáplálási korlátozás feloldására vonatkozó döntést követően hatalmas hajsza várható a véges számú hálózati helyekért. Hosszú távon kulcsfontosságú tényezővé válhat, hogy ki hozza meg gyorsabban a döntést a napelemes fejlesztés megvalósításáról, és aki nem lép időben, könnyen lehet, hogy le is marad a lehetőségről. Kovács Gergőt, a Solar Express operatív igazgatóját a jelenlegi lakossági és vállalati szemléletről, a megtérülési időről és arról kérdeztük, hogyan válik a napelemes rendszer pénzügyi termékké?