A A A

Napelemes sajtószemle

Új lehetőség érkezik a magyar napenergia villamospiacon, ami a jelenlegi háromszorosát, tehát bruttó 5 forint helyett bruttó 15 forint kereseti lehetőséget ígér. A szolgáltatással azokat a szaldó elszámolásból kieső, vagy már eredendően bruttó elszámolásba kerülő ügyfeleket keresik, akik megoldást kívánnak találni a megváltozott helyzetre. Az eseményen konkrét szám is elhangzott: az átlagosan így megkereshető összeg 100-200 ezer forint között mozog. Annak ellenére, hogy még vannak nyitott kérdések, az várható, hogy 2025-ben további 3-5 cég is megjelenik hasonló elképzeléssel az aggregátori piacon - hangzott el a PentaSun Kft. szerdai sajtótájékoztatóján.

Elolvasom

Március második felében csenghet először piaci áron a kassza a bruttó elszámolásba kerülő, élelmesebb háztartási napelemeseknél. Már biztosnak tűnik, hogy az első aggregátor február elejével elindítja szolgáltatását, amivel azokat a (nem csak) lakossági kis napelemeseket célozza, akik egyre nagyobb számban esnek ki a nagyon kedvező szaldó elszámolásból. Nagy átalakulás indulhat a lakossági áramszolgáltatásban, és lehetnek még meglepetések.

Elolvasom

Ellehetetlenítheti a nagyobb hazai megújuló energiaforrás és naperőmű beruházások jelentős részét a magyar építészetről szóló törvény új rendelkezése, mely szerint ha egy településen új beépítésre szánt terület vagy különleges beépítésre nem szánt terület kerül kijelölésre, annak feltétele a csereterület biztosítása ugyanazon településen belül.

Elolvasom

A fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodnak az adatközpontok, amelyek számára az AI és a felhő a lényeg. A „zöld” vállalások nem teljesülnek, a megújulók helyett gyakran a szénhez nyúlnak a földgáz mellett, mert lehetetlen kiszolgálni a gyorsan növekvő igényeket.

Elolvasom

A mezőgazdaságot éppen feláldozzák a klímaválság oltárán, az ország kiszáradóban van, ezért nem dicsekedhet Magyarország a klímaügyi eredményeivel, még akkor sem, ha valóban elértük a 40 százalékos kibocsátás csökkentést és komoly mértékben növekedett a napenergia kapacitásunk.

Elolvasom

A körülmények változása miatt egyre többször megkérdőjeleződik, hogy valóban a jelenleg általános telepítési módok és helyszínek a legmegfelelőbbek-e a napelemek gazdasági előnyeinek maximalizálásához. A körülmények változása részben a naperőművek gyors terjedésének az eredménye, aminek hatására ugyan csökken a villamosenergia-termelés karbonlábnyoma, azonban a termelés egyre kevésbé van szinkronban a felhasználással, ami a nagykereskedelmi árampiacon jelentős áringadozásokhoz vezet.

Elolvasom

Jövő évtől, a fennálló piaci szerződéseik lejárta után a mikrovállalkozások egy része visszatérhet majd a piaci árazásnál jóval kedvezőbb egyetemes áramszolgáltatásba.

Elolvasom

A Lightfoot egy napelemekbe burkolt jármű, amit a napfény hajt.

Elolvasom

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek