Napelemes sajtószemle
A vállalkozások többsége elszalasztja azt a lehetőséget, hogy energiamenedzsment-megoldásokkal, illetve energiatárolással hangolja össze a saját célra termelő naperőművének (SCTE) termelését az áramfogyasztási igényeivel, és a leszabályozó naperőműveik miatt naponta rengeteg energiatermelés veszik kárba, ami kivetítve egy kisebb város éves energiafogyasztását fedezhetné – hívta fel a figyelmet közleményében a Green Geo.
A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) a kibocsátás-csökkentési és zöldenergia-termelési célszámok nagyarányú megemelésével is hozzájárul a klímasemlegességi, fenntarthatósági vállalások teljesítéséhez. A szakpolitikai dokumentum tavalyi társadalmi egyeztetése után most annak stratégiai környezeti hatástanulmánya véleményezhető 30 napon át.
Az idei év első felében az időjárásfüggő megújulók már megelőzték a fosszilis energiát a hazai áramtermelésen belül, derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által publikált adatokból. De helycsere történt az egyes energiaforrások rangsorában is, miután a napenergia letaszította a földgázt a dobogó második fokáról. A következőkben a MEKH jelentése alapján megnézzük, hogyan alakultak a magyar villamosenergia-termelés legfontosabb számai 2024 első félévében.
Ausztrália északi részén fogják létesíteni az eddigi legnagyobb kiterjedésű napelemfarmot, a jövőben itt termelt energia jelentős részét Szingapúrba exportálják.
Elindult a társadalmi egyeztetés a felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) stratégiai környezeti vizsgálatáról (SKV), amelynek 177 oldalas anyagához bárki hozzászólhat szeptember 22-ig – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium.
A napenergia-termelés az elmúlt időszakban hatalmas növekedésnek indult, elsősorban a magasabb energiaárak miatt. 2022-ben 245 GW új napelemet telepítettek világszerte. Tavaly az új létesítmények termelőkapacitása 424 GW-ra nőtt, és 2024-ben a telepítések várhatóan meghaladják az 520 GW-ot.
Az agrárszektornak ma három dologra lenne leginkább szüksége az eredményes működéséhez: elegendő rendelkezésre álló tőkére a versenyképesség növeléséhez; kiszámíthatóságra és energiabiztonságra a jövőre nézve; illetve megbízható partnerkapcsolatokra a stressz- és kockázatmentes napi munkához.
Az Egyesült Államok és Európa versenyt fut, hogy csökkentse Kína fölényes előnyét a tiszta energiával kapcsolatos technológiák terén, támogatásokat nyújtva a helyi gyártóknak és vámokat emelve a kínai importra egy feltűnően protekcionista fordulattal.