Napelemes sajtószemle
2016-ban a megújuló energiaforrásokból származó villamos energia 30 százalékát tette ki az Európai Unió teljes bruttó villamosenergia-fogyasztásának. Az EU tagállamok közül ugyanakkor mindössze 5 olyan volt, ahol a megújuló energia több mint a felét adta a teljes megtermelt energiának. Ezzel szemben voltak olyan országok is, ahol a megújulók aránya még a 10 százalékot sem érte el. Ilyen volt Magyarország is, ami az összesített európai listán hátulról a harmadik helyen végzett, a maga 7,2 százalékos részarányával.
Jelentősen lazultak, az építőipari életszerűség és a kisebb társasházban (jellemzően sorházban) élő magánszemély pályázók igényei felé mozdultak el a lakossági energiahatékonysági hitel feltételei a ma kiadott módosítással, amely szabályok október 4-től lépnek hatályba és már a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell őket. A Pest megyén kívüli térségnek szóló 105,2 milliárdos hitelkeretnek már nem a negyedét, hanem a felét lehet társasházi és lakásszövetkezeti energiahatékonysági és megújuló energiás projektjeire felhasználni, ennek érdekében több szabály is módosult. Közben a jelentős építőipari áremelkedést és a projektek elhúzódásából eredő problémákat is kezeli a mostani módosító csomag, hiszen például az eddigi csaknem dupláját lehet majd nyílászárók fajlagos költségére elszámolni, de a szigetelés elszámolható költsége is jócskán emelkedik. Ezek mellett a projektek befejezésére és a hitel rendelkezésre tartására szolgáló idő is jócskán kitolódik.
Hokkaido University researchers built a photoelectrode that works over a broad range of wavelengths to gain an order of magnitude improvement over previous efforts.
Solar energy has enormous potential to power our future. Each hour, the sun sends more energy to the Earth than we use during an entire year. The challenge has always been to convert the energy from the sun into electricity. Photovoltaic (PV) solar panels on most residential homes are about 15% efficient. The newest commercial PV designs are reaching 20 to 25 percent, while expensive military and space application PV cells can reach 30 percent efficiency or slightly higher. So when researchers at Hokkaido University in Japan claimed to reach 85 percent efficiency for the conversion of solar energy, people took notice.
With the days getting longer here in Australia and the temperature beginning to warm it means that our Northern Hemisphere friends are saying goodbye to their incredibly sunny Summer – so sunny, in fact, that the European solar industry achieved a series of new records at the same time that other electricity generation technologies struggled.
Another month is over (long over, actually) and it’s time for another update on what actually changed in the solar industry in that time period. Additionally, we got a significant look at new or updated professional forecasts for the solar industry in various arenas. Read below to see the big solar news of August.
Több mint kétszeresére lehetne növelni a csapadék mennyiségét a Szaharában nagy kiterjedésű napelem- és szélfarmok kiépítésével – állítják a kutatók, akik egy szimulációs modell segítségével vizsgálták meg, hogy milyen hatása lenne, ha a Föld legnagyobb sivatagjának egészét beborítanák szélturbinákkal és napelemekkel.
Néhány hete érkezett a hír: 2019 második felétől fizikailag lehetővé válik, hogy Magyarország Horvátország irányából vezetékes földgázt vásároljon. Ezt a meglévő határkeresztező vezeték kétirányúsítása teszi lehetővé a horvát oldalon, jelenleg ugyanis csak hazánk képes a délnyugati szomszédnak földgázt szállítani. A horvátországi Krk szigetre tervezett, cseppfolyós földgázt befogadni és vezetékes gázzá alakítani képes terminálon keresztül Magyarország végre beszerezhet nem oroszországi eredetű földgázt is. Szintén az elmúlt hónapok fejleménye, hogy 2022-re elkészülhet a Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria (BRUA) gázvezeték, amely egyszerre lesz képes a fekete-tengeri román földgázkészleteket és potenciálisan a Törökország felől és a Kaszpi-tengeri lelőhelyekről érkező nyersanyagot hazánkba szállítani.
Még 2035 is túl korai lenne a szén kivezetésére a német energiamixből - legalábbis az RWE, illetve szakszervezetei és más érdekképviseleti szervei szerint. Az állásfoglalás erősen kétségessé teszi, hogy a közeljövőben kompromisszumos megállapodás szülessen a kormányzati szakbizottság és a környezetvédők között.
